Irak

UNHCR műveletek 2011-ben

 

Körülmények

Kontextus

Irakban továbbra is jellemző a szórványos erőszak, az alapvető szolgáltatások általános hiánya és a magas munkanélküliségi ráta. Számos hazatérő és országon belüli kényszervándorló továbbra is nagyon nehéz körülmények között él, ami azonnali humanitárius beavatkozást tesz szükségessé. A nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott irakiak helyzetét tovább nehezítette az, hogy a 2010 márciusában tartott választásokat követően sikertelen volt a kormányalakítás.

2008-ban és 2009-ben mintegy 350 000 országon belüli kényszervándorló és közel 60 000 menekült tért haza. 2010 első felében azonban lelassult a folyamat, ebben az időszakban mindössze 60 000 kényszervándorló és 16 000 menekült települt haza. Mindeközben a mintegy 1,5 millió országon belüli kényszervándorló többsége reménytelenül várta a segítséget és a támogatást. Elvétve érkeztek jelentések újabb kényszervándorlásokról is, főleg a kisebbségek körében. Irakban mintegy 35 000 menekült él, közülük 11 000 török nemzetiségű. A körülbelül 10 000 palesztin többsége Bagdadban, néhány százuk pedig a Szíriai Arab Köztársasággal határos területen lévő Al Waleed táborban él.

Szükségletek

Számos nehézséggel kell megküzdeniük azoknak az iraki menekültek, akik úgy döntöttek, hogy hazaköltöznek: a közbiztonság nem kielégítő, az alapvető szükségletek és a szociális szolgáltatások pedig nem biztosítottak. Számos országon belüli kényszervándorló él siralmas körülmények között, miközben minimális támogatást sem kapnak, pedig minél hosszabb időt kénytelenek kényszervándorlóként eltölteni, annál nagyobb mértékben szorulnak humanitárius segítségre. Az Irakban élő, más országból származó menekültek helyzete azonban még rosszabb. 2003 óta sok menekültet ért támadás. Bár az ilyen esetek ritkábbá váltak, a menekültek továbbra is kiszolgáltatott helyzetben vannak, ennélfogva védelemre és támogatásra szorulnak.

2011 UNHCR planning figures for Iraq
TYPE OF POPULATION ORIGIN JAN 2011 DEC 2011
TOTAL IN COUNTRY OF WHOM ASSISTED
BY UNHCR
TOTAL IN COUNTRY OF WHOM ASSISTED
BY UNHCR
Total   1,728,430 702,180 1,323,250 549,150
Refugees Islamic Rep. of Iran 13,000 13,000 12,000 12,000
Turkey 10,000 10,000 9,800 9,800
Stateless 11,500 11,500 11,200 11,200
Various 800 800 600 600
People in a Refugee-like situation Various 20 20 30 30
Asylum-seekers Islamic Rep. of Iran 1,000 1,000 800 800
Syrian Arab Rep. 2,100 2,100 600 600
Turkey 1,800 1,800 1,000 1,000
Various 10 10 20 20
Returnees (refugees) Iraq 50,000 36,300 50,000 36,300
IDPs Iraq 1,302,200 484,000 902,200 335,300
People in an IDP-like situation Iraq 6,000 500 5,000 400
Returnees (IDPs) Iraq 200,000 141,000 200,000 141,000
Stateless Stateless 130,000 150 130,000 100

Fő célkitűzések

Védelmet nyújtó környezet

Intenzívebbé vált a partnerekkel folytatott együttműködés.

  • Sikerült elmélyíteni a szervezet és az országos civil szervezetek közötti partneri programot.

Tisztességes védelmi folyamatok

A korábbinál többen kapnak személyazonosító dokumentumokat.

  • Több mint 20 000 országon belüli kényszervándorló kapott jogi tanácsadást és személyazonosító dokumentumokat.
  • Legalább 26 hazatérési, integrációs és közösségi központ és 35 mobil csoport követi nyomon, támogatja és látja el jogi tanácsokkal a hazatelepülőket.

A menedékkérelmek elbírálása során alkalmazott eljárások tisztességesebbé és hatékonyabbá váltak.

  • Mintegy 1500 menedékkérő kérelmét már elbírálták.

Alapvető szükségletek és szolgáltatások

Javult és megbízhatóbbá vált az ivóvízellátás.

  • Legalább 34 vízellátó rendszert modernizáltak.

Fejlődött a menedékek rendszere és a kapcsolódó infrastruktúra.

  • Mintegy 7800 országon belüli kényszervándorló és 9500 hazatelepülő család részesül a továbbfejlesztett menedékrendszer előnyeiből.

Az érintettek között alapvető háztartási és higiéniai termékeket osztanak ki.

  • Közel 10 500 országon belüli kényszervándorló és 2800 menekült család részesül ezekből a termékekből.

Közösségi alapú projektek, önirányítás

Javult az érintettek részvételével zajló értékelő, valamint a közösségi mobilizáló programok minősége.

  • Mintegy 100 fókuszcsoport megbeszélésre került sor.

Tartós megoldások

A korábbinál nagyobb mértékben sikerül kihasználni a helyi integrációban, az önkéntes hazatérésben és az áttelepítésben rejlő lehetőségeket.

  • Folyamatban van mintegy 50 000 ember helyi integrációja.
  • A monitoring programok mintegy 50 000 hazatelepülő reintegrációját kísérik figyelemmel.
  • Kb. 1500 kiszolgáltatott menekült számára vált elérhetővé az áttelepítés lehetősége.

Stratégia és programok 2011-ben

A Főbiztosság továbbra is erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Irak csatlakozzon a nemzetközi menekültügyi egyezményekhez. Eközben az UNHCR a hatóságokkal szorosan együttműködve folytatja regisztrációs eljárásait, és mintegy 1500 menedékkérelmet bírál el. A menekültek élelmiszert és vizet kapnak, valamint alapszintű egészségügyi ellátást és oktatási szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A helyi lakosság és a hatóságok számára képzések és tájékoztató kampányok indulnak a menekültek védelemmel kapcsolatos szükségleteiről.

2011-ben az UNHCR a korábbinál több workshopot tart a hontalanságról országos testületek és más érdekeltek részvételével. Az UNHCR és partnerei személyi dokumentumok és jogi tanácsadás biztosításán keresztül igyekeznek megelőzni a hontalanná válást.

A hatóságok számára az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy mintegy 500 000 iraki, legtöbbjük országon belüli kényszervándorló, illegálisan elfoglalt területeken él. Az UNHCR koordinálja azokat a programokat, amelyek során menedéket, vizet és higiéniai szolgáltatásokat biztosítanak számukra. Ugyanakkor a szervezet hosszú távú megoldások kidolgozását sürgeti, amelyek között szóba jöhet például a hazatelepülés, valamint földterületek adományozása hajléktalanoknak.

Az UNHCR továbbra is igyekszik elérni, hogy megfelelő törvények révén biztosított legyen az országon belüli kényszervándorlók jogainak védelme, különös tekintettel azokra, akiknek lakhatása nem megoldott. A tapasztalatok szerint a közösségi alapú célzott projektek hatékonyan segítik az országon belüli kényszervándorlók és a hazatelepülők beilleszkedését. A hazatérő, reintegrációs és közösségi központokon keresztül az UNHCR mintegy 20 000, országon belüli kényszervándorló számára nyújt jogi tanácsadást és segítséget, valamint személyi dokumentumokat.

A hazatelepülés mint tartós megoldás biztosítása érdekében az UNHCR továbbra is igyekszik elérni olyan nemzeti törvények elfogadását, amelyek biztosítják a hazatelepülők jogainak védelmét, ideértve a törvénysértő módon elfoglalt tulajdonért járó kárpótlást is. A központok segítségével a Főbiztosság kb. 50 000 hazatelepülő szükségleteit méri fel és követi figyelemmel, különös tekintettel a lakhatásra, a földtulajdonhoz jutás lehetőségére és a személyi dokumentumokra. A hazatelepülők jogaival kapcsolatban képzési program indul mintegy 100 ügyvéd és 50 kormányzati tisztviselő számára.

Az UNHCR alapszintű menedéket biztosít mintegy 2300 hazatelepülő menekült család, 7000 hazatelepült országon belüli kényszervándorló család, valamint olyan családok számára, akik úgy döntöttek, hogy nem térnek haza. A szervezet emellett vészhelyzeti menedéket biztosít további 1100 országon belüli kényszervándorlónak, és támogatja földterület elkülönítését mintegy 6700 családnak otthont adó menedékek számára. A menedék nyújtása mellett a szervezet a vízellátással és a közegészségüggyel kapcsolatos infrastruktúra rehabilitálását is támogatja. 277 000 ember kap nem élelmiszer jellegű termékeket és higiéniai csomagot. Az UNHCR szorgalmazza a hazatérők bevonását a kormány nemzeti fejlesztési terveibe, valamint a Közös Országértékelés/ENSZ Fejlesztési Támogatás keretrendszerbe.

Korlátozó körülmények

Biztonsági szempontból továbbra is bizonytalan a helyzet az országban. Az újra és újra fellángoló erőszak tovább súlyosbítja a menekültek helyzetét, és megnehezíti az UNHCR számára, hogy segítséget nyújtson nekik. Ennek tükrében a Főbiztosságnak továbbra is gondoskodnia kell munkatársainak védelméről, például védőruházat és páncélozott járművek biztosításán, valamint képzett biztonsági személyzet alkalmazásán keresztül. Ezek a megoldások az ENSZ biztonsági előírásainak megfelelően kerülnek alkalmazásra.

Szervezés és végrehajtás

Koordináció

Az UNHCR programjainak átfogó megközelítéssel történő megvalósításához nélkülözhetetlen a menekültek és a helyi közösségek, valamint az UNHCR által 2006 és 2011 között támogatott 300 civil szervezet közreműködése. A Főbiztosság folytatja az együttműködést az ENSZ Iraki Segélymissziójával és más szervezeteivel. A klaszter-megközelítés tekintetében az UNHCR a Szervezetközi Állandó Bizottságon keresztül irányítja a védelmi szektort, és részt vesz a menedék szektor irányításában. Az UNHCR tovább kívánja fejleszteni adatbázis-figyelő projektjét, amely lehetővé teszi a projektek megvalósulásának nyomon követését.

Pénzügyi információk

Az UNHCR iraki műveleteinek 2011-es költségvetése nagyszabású programokat foglal magában, amelyek menedék és ivóvíz biztosítását, a helyi civil szervezetek nagyobb mértékű bevonását, valamint a hazatérési, integrációs és közösségi központok fejlesztését célozzák. Tartalmazza továbbá a központ működésének költségeit, valamint a regionális támogatással, áttelepítéssel, képzési programokkal, figyelemfelkeltő kampányokkal, az Irakban és a szomszédos országokban – köztük Törökországban és az Iráni Iszlám Köztársaságban – élő menekültek támogatásával kapcsolatban felmerülő költségeket, és egy vésztartalékot az előre nem látható népességmozgásokkal kapcsolatos kiadásokra. Szintén fontos tételt jelentenek a költségvetésben a biztonsággal, valamint a személyzet és az irodák fejlesztésével és fenntartásával kapcsolatos kiadások.

Forrás: UNHCR Global Appeal 2011 Update

• CSATLAKOZZON HOZZÁNK •
• KÖZÉP-EURÓPAI HONLAP •
Website building, maintenance and hosting: wtmedia.net