Főoldal > Hol vagyunk jelen > Közép-európai műveletek > Románia
Románia

Romániai tevékenységünk
Körülmények
Az UNHCR 1992-ben nyitotta meg romániai irodáját, egy évvel az után, hogy az ország csatlakozott a menekültek jogállásáról szóló 1951. évi egyezményhez és annak 1967. évi kiegészítő jegyzőkönyvéhez.
A legfrissebb, nem végleges adatok szerint 2010-ben 887 menekült nyújtott be menedékkérelmet a román hatóságokhoz, köztük 39 kísérő nélküli vagy felnőtt hozzátartozóitól elszakított gyermek. A román állam 89 menedékkérőnek ítélte meg a menekültstátuszt, 34-en pedig valamilyen kiegészítő védelemben részesültek. Romániába elsősorban Afganisztánból, Kínából és Irakból érkeznek menedékkérők.
Projektek és tevékenységek
Romániában az UNHCR civil szervezetekkel együttműködve részt vesz a határok ellenőrzésében annak érdekében, hogy a menedékkérők bejussanak az ország területére, és hozzáférjenek tisztességes és hatékony menekültügyi eljárásokhoz. A Főbiztosság emellett moldovai és ukrán intézmények bevonásával találkozókat szervez a menekültekkel és a migrációval kapcsolatos kérdésekben. A monitoring projekt keretében képzési programokra kerül sor határőrök és rendőrök részvételével, valamint többnyelvű információs anyagokat helyeznek ki a határátkelőknél, melyek célja a menedékkérők tájékoztatása jogaikról és lehetőségeikről.
Az UNHCR európai Quality Initiative programjának részeként az UNHCR Romániában is lebonyolította a „Menedékkérelmi rendszerek minőségbiztosítási és értékelő mechanizmusai” és a „Menekültügyi rendszerek továbbfejlesztése” projekteket, melyek célja a menekültügyi eljárások minőségének javítása és egy belső minőségbiztosítási rendszer bevezetése. A projektek eredményeképpen tisztességesebbé és hatékonyabbá váltak a menedékkérelem-elbírálási eljárások, és kidolgozásra került egy, a menekültügyi interjúk és döntéshozatali folyamatok értékelésére alkalmas módszer. Az UNHCR emellett képzési programokat szervez döntéshozók számára, valamint konferenciát tart menekültügyi bírák számára azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van az igazságszolgáltatási rendszer reformja a menekültügyi eljárások tisztességességére.
2007 óta az UNHCR rendszeresen látogatást tesz a romániai befogadó állomásokon és menekültszállásokon, valamint magánotthonokban is. E látogatások során a Főbiztosság munkatársai feltérképezik a menekültek és menedékkérők körülményeit, valamint felmérik szükségleteiket és problémáikat. Ezek az érintettek részvételével zajló felmérések az UNHCR globális AGDM-stratégiájának részét képezik. A látogatások során számos hiányosságra derült fény – például az egészségügyi ellátással kapcsolatban –, amelyek egy részét sikerült megoldani. Különböző tájékoztató anyagok kerültek kidolgozásra, amelyek a menekülteket és menedékkérőket érintő általános és jogi tudnivalókat tartalmaznak. Az UNHCR egy civil szervezeten keresztül tolmácsok képzésében is részt vett, akik a menekültügyi eljárások során segítik a hatóságok munkáját.
Az UNHCR Romániában is rendszeresen véleményezi a hatályban lévő és új törvényeket, és szükség esetén javaslatokat tesz azok módosítására annak érdekében, hogy az ország menekültügyi jogszabályai összhangban legyenek a nemzetközi standardokkal.
2008-ban Románia ígéretet tett arra, hogy 2008 és 2010 között 120 áttelepített menekültet fogad be, és ezzel megtette az első lépést abba az irányba, hogy áttelepítési célországgá váljon. Az áttelepítés olyan tartós megoldás, amelyet az UNHCR olyan elismert menekültek számára szervez meg, akik nem tudnak visszatérni származási országukba biztonságuk vagy méltóságuk veszélyeztetése nélkül, de biztonsági okokból vagy speciális igények miatt nem maradhatnak a számukra eredetileg menedéket nyújtó országban sem. Romániában az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tanácsokkal segíti a kormány munkáját a jogszabályi hiányosságokkal kapcsolatban, valamint javaslatokat fogalmaz meg a hatályban lévő törvények módosítására vonatkozóan annak érdekében, hogy Románia jobb beilleszkedési esélyeket nyújthasson a menekültek számára, ideértve az áttelepített menekülteket is. Az UNHCR figyelemfelhívó és képzési programokat is szervez az integrációval kapcsolatban kormányzati szereplők számára, valamint civil partnerein keresztül támogat az integrációval kapcsolatos egyéb tevékenységeket.
2008 óta Vészhelyzeti Tranzit Központ működik az ország délnyugati részén lévő Timisoarában. Ez volt Európa első olyan létesítménye, amely átmeneti menedéket nyújtott áttelepítésre váró menekültek számára. A központban olyan kényszervándorlókat helyeznek el ideiglenesen, akik például biztonsági aggályok miatt nem maradhatnak abban az országban, ahová először menekültek. A menekültek addig maradnak a létesítményben, amíg a célországban befejeződik az áttelepítési eljárás.
A timisoarai központban várakozó menekültek nyelvtanulással töltik idejüket, valamint kulturális orientációs képzésen vesznek részt, hogy könnyebben beilleszkedjenek a befogadó ország társadalmába. Az áttelepítésben érintett szervezetek és hatóságok munkáját az UNHCR koordinálja. A Főbiztosság szervezi meg és részben finanszírozza a menekültek elszállásolását és különböző tevékenységeit a vészhelyzeti központban; a tevékenységek irányításában és lebonyolításában a román hatóságok, civil szervezetek és a Nemzetközi Migrációs Szervezet vesz részt.
Románia 2006-ban csatlakozott a hontalanok jogállásáról szóló 1954. évi egyezményhez és a hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló 1961. évi egyezményhez, előbbihez három fenntartással. Az UNHCR igyekszik elérni, hogy Románia visszavonja e fenntartásokat, és megfelelő eljárást dolgozzon ki a hontalanok által benyújtott kérelmek elbírálására. A Főbiztosság képviselete hontalansággal foglalkozó nemzeti munkacsoportot állított fel, melynek feladata a Romániában tartózkodó hajléktalanokkal kapcsolatos információk felülvizsgálata. A munkacsoport emellett elemzi a hatályban lévő törvényeket, és javaslatokat tesz a nemzeti jogszabályi keretrendszer fejlesztésére. Egy, a holland nagykövetséggel közösen szervezett, a hontalansággal kapcsolatban megrendezett nemzetközi konferencián a munkacsoport közrebocsátotta a „Kézikönyv a hontalanságról romániai parlamenti képviselők számára” című kiadványát.
Kommunikáció terén az UNHCR elsődleges célja Romániában az, hogy médiakapcsolatai felhasználásával felhívja az emberek figyelmét a menekültek helyzetére; ennek keretében például rendszeresen szervez látogatásokat újságírók számára a vészhelyzeti központba. A szervezet emellett weboldala segítségével, valamint egyetemi és üzleti partnerein keresztül – akik például ingyenes felülettel segítik a Főbiztosságot – is igyekszik tájékoztatni az érdeklődő közönséget a menekültekkel és menedékkérőkkel kapcsolatos kérdésekben. Az információs csomagot az angol, arab és más nyelveken elérhető rövid tájékoztatók, valamint az éves AGDM-jelentés teszik teljessé.